Bleach x Dragon Ball - Csillagharcos és kóbor kutya

Renji pov

A fenébe! Már megint ez történt. Nem hiszem el, hogy még ezen a szinten sem tudom használni kidou-t. Szerencse, hogy Zabimaru most sem hagyott cserben és le tudtam győzni azt a lidércet, de nem sokon múlt. Épp tartanék vissza Seireitei-be, amikor két nagyon erős és szokatlan lélekenergiát érzékelek. Megfordulok és két furcsa alakkal találom szembe magam.
- Te vagy Abarai Renji? – kérdezi az egyikük. Összefont karokkal áll előttem és érezni lehet benne némi felsőbbrendűséget.
- Előbb azt mondd meg, hogy ti kik vagytok. – persze, majd felfedem a kilétem két idegen előtt.
- Én Vegeta Herceg vagyok, ő pedig itt Trunks – mutat a másikra – és nem kell válaszolnod, már tudjuk ki vagy. Az előbbi csak költői kérdés volt.
Na ne, most teljesen hülyének néz?
- Ezt… ezt én is tudtam, csak… csak próbára akartalak tenni! – jó, ez elég rossz duma volt, de most nem tudom másképp kivágni magam, de ahogy elnézem, ő sem veszi be. – Egyébként meg mi a fenét akartok tőlem?
- Csillagharcosok vagyunk. Pontosabban voltunk, mert már több évszázada meghaltunk. Te vagy a vérvonal utolsó leszármazottja.
- Hogy mi van? Milyen vérvonalé?
- A miénk. Te vagy az utolsó csillagharcos.
Hirtelen nem jutok szóhoz. Igaz, hogy nem tudok semmit az őseimről, de ez ledöbbent. Főleg, hogy azt se tudom, hogy mi a fene az a csillagharcos.
- Elmondanád ezt egy kicsit bővebben? Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.
- Egy másik bolygó népe voltunk, de majdnem teljesen kipusztítottak minket. Akik megmaradtak, a Földön éltek tovább. Benned pedig ennek a fajnak a vére folyik.
Ja, hogy én űrlény vagyok. És ezt majd higgyem is el.
- Tegyük fel, hogy ez igaz. Nektek viszont nincs szerencsétek, mert ugye én is halott vagyok.
- Ez igaz, de te halálisten vagy és így kapcsolatban vagy az élők világával. – veszi át a szót a másik.
- Megtanítunk téged csillagharcosként küzdeni. – ezt most megint a fekete hajú mondja.
- És az miért jó nekem?
- Erősebb leszel.
- Még hogy erősebb? Nem hiszem, hogy szükségem lenne ehhez rátok!
Látom, hogy ez feldühíti. Azért egy kicsit mégis csak kíváncsi vagyok arra, mit tud.
- Ne merészelj lebecsülni engem! – érzem, hogy hihetetlenül nagy energia szabadul fel belőle. Még a haja színe is megváltozik. Megindul felém.
- Heh, puszta kézzel akarsz ellenem harcolni?! Üvölts, Zabimaru! – de amint előhívom a lélekölő kardom, az öklét érzem a gyomromban és nekirepülök egy fának. A fa tövében összeroskadok.
- Talán nincs is értelme rád pazarolni az időnket. – mondja ezt már közvetlenül előttem.
- Rohadék! – szűröm a fogaim között. Komolyan azt hiszi, hogy gyenge vagyok?!
Nagy nehezen feltápászkodom. Most tényleg be fogok húzni neki egyet! De amint felállok, azt veszem észre, hogy több mint egy fejjel alacsonyabb nálam. Azért ez meglep.
- Eddig fel se tűnt, hogy ilyen törpe vagy. – jegyzem meg.
- Te, vegyél már komolyan! – kiabálja, és nekem rontana, de a másik lefogja.
- Apa, apa, nyugodj le! – majd rám néz. – Egy nap gondolkodási időt kapsz. Holnap ugyanekkor ugyanitt találkozunk.
Ezzel mind a ketten eltűnnek. Azt hiszem, jobb lesz nekem is indulni.
- Mi tartott ennyi ideig, Abarai? – Kuchiki kapitány rám se néz. Hogy mi tartott ennyi ideig? Ha elmondanám, el se hinné. – Mindegy, indulj és írd meg a jelentést!
Fejet hajtok és távozom.
Még az éjszakát is átvirrasztom. Csak fekszem a futonon és a plafont bámulom. Vajon mit tegyek? Menjek bele ebbe az egészbe? De hát egészen a mai napig nem is tudtam, hogy léteznek! És most idejönnek és közlik velem, hogy a rokonaim. Hihetek nekik egyáltalán?
- Mondd, neked mégis mi a bajod? – hallom Zabimaru hangját.
- Mi van? – fordulok a nagy, fehér majom felé.
- Ennyire félsz?
- Mégis mitől félnék?
- Hogy megtudd, ki vagy valójában. Most itt van rá az esélyed, erre te meg csak úgy félredobnád? Te tényleg egy idióta vagy!
- Fogd be!
- Pedig nem tagadhatod meg önmagad. A lelked mélyén te is tudod, hogy ez az igazság.
Ezzel a végszóval el is tűnik. Úgy látszik nincs más választásom, ha már a kardom is kioktat.
Másnap valamilyen ürüggyel visszamegyek a megbeszélt helyre, ahol már csak az egyikük vár. Ha jól emlékszem, Trunks-nak hívják.
- Na, mi van, az a barom nem jött el? – jegyzem meg csak úgy félhangosan. Trunks arca erre elkomorul.
- Ne mondj ilyet az apámról!
- Bocsi, bocsi, csak vicceltem. – visszakozom egyből. Elég mérgesnek tűnik, azt hiszem jobb lesz nem felhúzni. De ahogy elnézem, rögtön meg is enyhül.
- Mi a válaszod, velem tartasz?
- Nem hiszem, hogy hagynátok, hogy nemet mondjak.
Bólint.
- Rendben, gyere velem! – mondja, majd int, hogy tartsak vele.
Egy földalatti, sziklákkal teli helyre érkezünk meg. Ismerem ezt a helyet. Ó, de még mennyire! Többek között itt értem el a Bankai szintet is.
- Itt foglak edzeni téged. – közli velem.
- Mondd csak, honnan tudsz erről a helyről?
- Én még nem jártam itt. – néz körbe. – Apu beszélt róla.
Hm, nekem ez nagyon gyanúsan hangzik. Közben észreveszem, hogy Trunks a csípőm tájékát vizslatja.
- Mit nézel?
- A kardod.
- Mi van vele?
- Vedd le. Most nem lesz rá szükséged.
- Azt tanítod meg, amit tegnap láttam?
- Igen és még sok minden mást is.
- Hát, ha így áll a dolog… - mondom, és már csatolom is le Zabimaru-t.
- Renji, most elmondom neked az alapokat, úgyhogy jól figyelj.
Beszél valami ki-ről, ami úgy tűnik, olyan, mint a lélekenergia. Azt is elmagyarázza, hogyan kell használni, meg még néhány elméleti dologról is mond valamit.
- Rendben, ha valamit nem értesz, akkor most kérdezhetsz.
Úgy gondolom, értem. De ez most nem is fontos, csak kezdjük már az edzést.
- Jól van, azt hiszem, először ezt tanítom meg neked. KAMEHAMEHA! – kiáltja, furcsa mozdulatokkal kísérve. Egy fehér fénygömb eltalálja az egyik sziklát, ami apró darabokra törik. Leginkább egy nagyon erős kidou támadási technikára hasonlít.
- Ezt kéne megtanulnom?
- Igen.
Megpróbálkozom a támadással, de hirtelen megállít.
- Nem jól tartod a kezed. Várjál, megmutatom.
Mellém lép és megfogja a kezeimet. Mint valami óvó néni, a kezem irányítva mutatja meg, mit csináljak. Ez kezd egy kicsit zavarni. Mégis minek néz engem?
- Jól van már, nem vagyok kisgyerek. Enélkül is menni fog.
Újból nekifogok.
- KAMEHA… izé, mit is kell ilyenkor mondani?
- Azt, hogy Kamehameha.
- Oké. KAMEHAMEHA!
Egy eléggé kicsi és gyenge gömböt sikerül csak kilőnöm, de legalább nem magamat robbantom fel.
- Elsőre nem is olyan rossz. – mondja Trunks.
- Tényleg?
- Igen, nem mindenkinek sikerül első próbálkozásra. Ügyes vagy. – veregeti meg a hátamat.
- Mondtam már, hogy ezt ne csináld!
- Jaj, bocsi. – lép hátrébb. – Akkor inkább gyakoroljunk.
Az edzés végeztével hazafelé indulok. Egy dolgot még el kell, hogy intézzek. Mégpedig azt, hogy alibit szerezzek az edzések idejére. Mert persze nem léphetek le csak úgy. Mégis mit tegyek? Ezen gondolkozom, mikor meglátom Ichigo-t. Vajon mit keres itt? De mindegy is. Hirtelen eszembe jut valami. El kezdek felé rohanni, amikor ő is észrevesz engem.
- Szia Renji, pont téged… - de már nem tudja befejezni, mert megragadom a ruhájánál fogva és egy kihaltabb helyre rángatom.
- Ichigo, egy szívességet szeretnék kérni. Nem mondhatom meg, hogy miért, de jó lenne, ha azt mondanád, hogy történt valami az élők világában és sürgősen oda kell mennem, vagy ilyesmi. Találj ki valamit, mert nagy szükségem lenne rá, hogy falazz nekem!
A narancs hajú meglepetten pislog rám.
- Érdekes, Urahara pont emiatt küldött ide.
Urahara. Sejtettem, hogy ő is benne van a dologban.
- De Renji, mégis mi történt?
- Most még nem mondhatok semmit, de ne aggódj, megleszek. – mondom neki már a vállam fölött, mert máris hazafelé veszem az irányt. Jobb lesz, ha nem keverek bele még több embert ebbe az egészbe.
A következő nap reggel kapok egy megbízást, hogy az élők világába kell mennem. A már megnyitott kapuhoz megyek, ahol Ichigo vár rám. Belépünk az átjáróba és átjutunk az élők világába.
- Kösz, hogy segítesz.
- Nincs mit.
Ekkor eszembe jut, hogy valami nincs rendben.
- A francba! Nekem még vissza is kell mennem!
- Egyet se féljen, Abarai úr! – vág közbe Urahara, akit eddig észre se vettem. – Már megnyitottam másik átjárót.
- Tudtam, hogy maga áll az egész mögött! – nézek rá dühösen.
- Azt nem mondanám, csak besegítek egy kicsit. – mondja somolyogva a legyezője mögül, ahogy mindig is szokta. – De jobb lesz, ha siet, mert már várnak magára.
Urahara viselkedése egyáltalán nem lep meg, mindig is szeretett rajtam szórakozni. Visszaindulok Soul Society-be, hogy folytathassam Trunks-szal az edzést.
A több hetes gyakorlás meghozza a gyümölcsét, már egész jól mennek a harci technikák. Valami mégsem hagy nyugodni.
- Mondd, Trunks, pontosan mi is az oka annak, hogy tanítasz engem?
- Ezt hogy érted?
- Gondolom, nem csak szívjóságból kerestetek fel, hogy aztán csak úgy mindent megtanítsatok nekem.
Trunks pár perc habozás után így válaszol:
- Valóban. Van valaki, akit le kell győznöd.
- És mégis kit?
- Nem mondhatom meg.
- Hogy érted, hogy nem mondhatod meg?
- Nézd, Renji, tudom, hogy nem tisztességes veled szemben, de egyelőre elég, ha ennyit tudsz.
Sajnálkozóan néz rám. Valószínűleg ez is annak a hülye Vegeta-nak az ötlete. De ha már itt tartunk, az a technika, amit használt nagyon érdekesnek tűnik.
- Akkor legalább azt tanítsd meg, amitől megváltozik a hajam színe!
- Mi? De azt nem lehet! – néz rám megilletődve.
- Miért nem?
- Mert ahhoz évekig kellene gyakorolnod, hogy elsajátítsd és annyi időnk nincs!
- Ne csináld már! Te is tudod azt a technikát, nem?
- Igen.
- És neked mégis meddig kellett tanulnod?
Látom, hogy zavarba jön.
- Hát… tudod… az más. Nekem egyből sikerült, de többnyire évekig kell tanulni.
- És miért gondolod, hogy nekem nem menne?
Egy darabig csak néz rám, majd beletörődően sóhajt.
- Jól van, egy próbát még megér. Ezt a technikát úgy hívják, hogy Szuper Csillagharcos. A lényeg, hogy összpontosítanod kell a ki-dre. Koncentrálj!
Megpróbálkozom azzal, amit mond. Rákoncentrálok a lélekenergiámra, vagyis a ki-mre vagy mire, de nem érzek semmit. Nem történik semmi.
- Látod? Nem megy ez olyan könnyen.
- Várj! Hadd próbáljam meg még egyszer! – és újra belevágok.
- Hagyd abba, ne erőltesd! Annak nem lenne jó vége!
Ekkor hirtelen érzem, hogy az energia felszabadul bennem. Azt hiszem, végre sikerült!
- Nahát! Ez fantasztikus! – néz rám csodálkozva. – Felülmúltad a várakozásaimat! Ráadásul így sokkal nagyobb az esélyed a győzelemre.
Ennyire erős lenne az a fickó? De mindegy is, jobb, ha ezt a technikát is gyakorlom. Ahogy elnézem, ezt Trunks is így gondolja, mert átváltozik Szuper Csillagharcossá és megkezdjük az edzést.
Néhány hét múlva már egész jól megy így a harc.
- Rendben, itt az idő, indulnod kell. – jelenti ki. – Elmondom, hova menj.
Ezután elindulok a megfelelő útvonalon, és amikor az úti célomhoz érek, hatalmas csődület fogad. Mégis mi folyik itt? Mit keres itt ennyi ember?
- Csakhogy ideértél! – hallom a hátam mögül. Megfordulok és ott áll előttem Vegeta. Mégis mi a fenét keres itt?
- Ez meg mégis mi a franc?! – kérdezem tőle kissé idegesen.
- Ez itt a Harcművészetek Tornája. – vigyorog rám. – Itt kell megküzdened Kakarot utódjával.
- Az meg kicsoda?
- Egy másik csillagharcos. Neked kell legyőznöd a leszármazottját!
- Mi van?! Nem azt mondtad, hogy én vagyok az utolsó?!
- Igen, azt, hogy te vagy a vérvonalam utolsó tagja.
- De ez nem… mégis hogy… a fenébe kerülsz egyébként ide?!
- Hát az én segítségemmel, Abarai úr. – mondja az ismerős hang.
- Mit jelentsen ez, Urahara?
- Már az is baj, ha segítek? – kérdezi sunyi mosollyal az arcán.
- Persze, segíteni. Gondolom, emögött is valami hátsó szándék áll.
- Áhh, dehogy is. Csak szerintem rám fér már egy kis szórakozás. A boltból is eljött mindenki.
Ez annyira várható volt tőle.
- De várjon csak, a póttest nélkül senki sem fog engem látni és így nem harcolhatok.
- Ne aggódjon, van egy szerkezet, ami láthatóvá teszi mindenki számára póttest nélkül is.
- Mindenre gondolt, nem igaz?
Erre már nem válaszol, csak vigyorogva elsétál.
- Na eredj! Mindjárt szólítanak a küzdőtérre! – mondja Vegeta.
- Fogd be, ne utasítgass! – de már megyek is, mert hallom, ahogy a nevemet mondják.
Meg kell verekednem néhány furcsa taggal, akik a legkülönfélébb harcművészetekben jártasak. Számomra viszont nem ellenfelek, simán lenyomom őket. Egészen a fődöntőig felküzdöm magam, ahol egy fekete hajú sráccal kell megverekednem. A közvetítő beleüvölt a mikrofonba:
- Hölgyeim és Uraim, itt a várva várt pillanat! Kezdetét veszi a fődöntő! Ifjabb Son Goku és Abarai Renji küzd meg egymással!
Mikor abbahagyja az idegesítő ordibálást ellenfelemmel felmegyünk a küzdőtérre. Egy darabig nem mozdulunk, csak felmérjük egymást. Végül ő támad először, de én sikeresen kivédem. Talán mégsem olyan erős ez a fickó. De ekkor hirtelen kapok egy erős rúgást, amitől elterülök a földön. Úgy látszik, lebecsültem. Visszatámadok, amit most ő kerül ki. Azt hiszem, ebben a helyzetben nem jutok sokra, jobb lesz, ha átváltozom Szuper Csillagharcossá. Így mindenképpen én nyerek! De amint átalakulok, látom, hogy ellenfelem is ezt teszi, ami nem javít a helyzetemen. Az lesz a legjobb, ha bevetem a Kamehameha-t. De még fel sem készülhetek rá, egy rúgástól kirepülök a küzdőtérről, egyenesen egy kőoszlopnak, ami rám omlik. Egy pillanatra talán az eszméletemet is elvesztem, de még hallom, ahogy kikiáltják a győztest, aki ugye nem én vagyok. Erősen szédelegve próbálok kikecmeregni a törmelék alól, amikor Vegeta leüvölti a fejem:
- Te szerencsétlen, hogy merészeltél veszíteni?!
- Kussolj! Nincs jogod számon kérni, azok után, hogy így felültettél!
- Végre lett volna esélyem legyőzni Kakarot-ot, erre te elcseszed!
- Háh, szóval eddig képtelen voltál nyerni?! Micsoda vesztes vagy!
- Te is ugyanúgy vesztes vagy!
Ez övön aluli volt. Vérvörös fejjel, magamból kikelve üvöltöm.
- Fogd be! Rohadtul elegem van belőled! – ezzel sarkon fordulok és otthagyom. Ez a barom az idegeimre megy! Nagyon remélem, hogy nem hoz össze a sors még egy ilyen idiótával!