Bleach - Gomennasai

Ichigo x Grimmjow

Néha elgondolkodom, hogy mi lett volna, ha minden másképp alakul?

Ha nem ismerlek meg… ha nem kell, hogy beléd szeressek…

Sokszor nem látok mást álmomban, csak egy gyönyörű kék szempárt. Soha nem látom az arcot, mely ehhez a szemhez tartozik. Nem ismerem… egy sötét eldugott helyen, hideg nyirkos kövön ülve, reménykedve, hogy vajon valaki megtalál. De senki sem jön, mindössze ez a tengerre emlékeztető meleg szempár, mely mindig egy leheletnyi ezüsttel kavarog. Csak ennyi van ott velem.

Derekamon mindig egy meleg kar helyezkedik el, és tart biztonságba. De, mikor megérinteném a karokat azok, mint a kámfor… semmivé válnak, és a meleg megszűnik, újra egyedül vagyok. Ugyan ott abban a koszos, hideg, sötét helyen. Folyton jár az agyam, vajon ki lehetsz. Miért vágyom az érintésedre? Miért érzem biztonságban magam? Miért félek, ha elengedsz? Miért? Tudsz nekem válaszokat adni… olyan válaszokat melyek elvonják a figyelmem erről a helyről. Erről a lepra terepről, ahol már egy szál fű sem akar megmaradni, és mindenki eltűnt, csak én nem?

Zsebemben a készülék, megrezzen. Ismerem ezt a hangot, érzést… mennem kell. Csendben oldalazok ki a lakásból, a családom már alszik. A húgaim, ártatlanul szenderegnek, mint két angyal. Apám, mint mindig még álmaiban is anyám plakátját szorongatja. Ez a jelenet megmosolyogtat. Fater, te soha nem változol. Mellettem a plüssöm ugrál, majd megrántja a nadrágom szárát, jelezve induljak már végre. Gyors, és hangtalan léptekkel elindulok a bejárati ajtóhoz. Majd mielőtt kilépnék egy gondterhelt levegőt, szívok a tüdőmbe. Indulás!

Szinte alig rohanok pár utcát valaki elém, ront. Fekete cipőt, és fehér hakamát visel, feljebb haladva meglátom izmos, kockás hasát. Majd a sima mellkast, mely izgatottan emelkedik és süllyed, rajta az el nem maradhatatlan hatos számmal. Arcán, kemény ajkai ördögi mosolyban játszanak. Kék haja lágyan játszik arcvonalán, és táncol a széllel, a kék szemei… igen azok a kék szemek már láttam valahol őket, de hol? Szomorú, mégis kegyetlen fényben tekintenek rám. Ki vagy?

- Yo, Shinigami! – Hangod éle szinte arcon csap, de nem a gúnytól, hanem a mögötte érződő fájdalomtól! Miért ilyen? Mit vársz tőlem? Nem viszonzom a köszöntésed, csak figyelek, mintha ez volna az utolsó esélyem a megfigyelésre. Mintha ösztönösen akarnám magamban tartani a képet, mit most látok. Félek, ha most nem koncentrálok vége mindennek! Cselekednem kell, gyorsan! Végül te vagy a gyorsabb, és kardoddal támadsz rám. Hát ennyit ért a megfigyelésem. Ugyan kivédem a csapásod, de érzem még a kardod is, sikít, üvölt, szinte majd szétszakad. Hát akkor miért teszed, ha nem akarod? Mit számítok én neked?

Lágy kéz simogatja arcom… Ne aggódj, veled leszek mindig… Mindent félredobnál?... Akár Aizen ellen is lázadok érted!... Milyen erős, és komoly szavak, kék szemeidben az elszántság tükröződik. Ebbe a szempárba szerettem bele, ez jelentett mindent nekem. Akkor most miért támadsz, miért harcolunk? Miért kell ez a szenvedés, ez az álca? Kardod szinte észrevétlenül, de elsüvít az enyém mellett, majd oldalamban áll meg. Érzem, csak egy picit húztad lejjebb, így nem a tüdőm találtad el. Képes vagy még most is oda figyelni, erre. De már mindegy. Most már nem lényeg, hogy te mit szeretnél, vagy én mit szeretnék. Ez a vége. Most már te is a kör végére értél, és én is a célba érek, nem soká ott vagyok. Lassan csúszok le a kardodról, és ugyan akkor az én kardom is lassan kicsúszik a te testedből. Térdre rogyom, majd elhasalok a földön. Párat még köhögöm, de a külvilág kezd összemosódni, nem érzékellek. A szemeimből kezd kihunyni a fény. Testem már nem mozog. Csak a szemeid tiszták még előttem… az a csodálatos kék szempár, mely most fájdalommal telve. Kezem lassan felemelem, és megérintem az arcod. Vér csíkot húzok rajtad, de te csak belesimulsz az érintésembe. Elmosolyodom.

- Sajnálom… Grimmjow… - Kezem lecsúszik arcéledről.
- Sajnálom… Ichigo… - A tested az enyém mellé esik. Végül is még nincs vége semminek sem. Ki tudja, talán ez egy új fejezet lesz, a mi életünkben. Egy olyan helyen, ahol nem vagyunk ellenségek.