Nigayami one-shot

Sárkányok tánca

 Mikor esik az eső, és az eget szürke felhők borítják, én ott cikázok a villámok között. A föld most szomorú. Több éve figyelem ezt a világot sok szór mentem a pokolba mikor ott esett. És párszor voltam a túlvilágon is. De sehol nem találtam a páromat.

 Az alvilág egén táncolok mikor valami érdekes dolog történik alattam, valami viadal szerűség van folyamatba. Ismerős érzés borzol meg. Hatalmas robbanás rázza meg az épületet. Fekete sárkány tör fel. Még mielőtt energiánk találkoznának, visszafordul.

Kíváncsiságom győz, és emberi alakban leereszkedem.

-Mi történik itt? – kérdezem az egyik szörnyet.

-Ne mond, hogy nem hallottál még a sötét viadalokról?

-Halottam már róla. – motyogom, és a kivetítőt nézem. Ott egy pöttöm fekete alak, aki irányítja a sárkányt. Elnyeli az erejét, és legyőzi ellenfelét.

Hümmögve megyek az erdőbe. Tóparton sétálva meg nézem magam. Kicsit alacsonyabb vagyok az átlagnál, sötét hajam meg csillan a nap fénye így kékes árnyalatú lesz. Öltözékem egyszerű buggyos nadrág kis topán, felsőm azért már bonyolultabb nincs háta, így magamra gondolok egy hosszú kabátot. Most már jobb. Meg nézem az arcom, egyedül a szemem árulkodik arról, hogy sárkánynak születtem. Erőm csak az egyiket tudja el tüntetni. A másikat már nem. Bekötöm így már jobb. Fel hangzik a hangos bemondóban Koto hangja, miszerint a viadal nem sokára folytatódik.

Ásítok egyet. Eldőlök az egyik fa ágán. Kényelmes talán el is bóbiskolok. Mert megint arra az ismerős érzésre riadok. A fiú megint használja a fekete sárkány erejét. Gondolom és már ott álok a küzdöttért körül ölelő nézőtéren, és tényleg most már jobban használja, mint először.

-Jegy? – zavar meg az egyik gyíkszerűség.

-Elég belépő? – húzom fel a kötést. Ijedten menekülőre fogja.

Zavartalanul nézem tovább a harcot. Tényleg jól csinálja!

De miután legyőzi a szőkébe átment harcos Buit. Kidől. És alszik. A sárkány pedig ott nyugszik benne.

Most csapat társai jönnek Pazar küzdelmeket nézhetek végig. Mikor az utolsó közdelem is ledől, már indulok kifelé.

A többi már nem érdekel. Csak azt tudom, hogy meg akarok küzdeni ezzel a kicsi fekete hajúval.

Újra az egeket szelem esőben és villámokkal játszva mikor megint találkozok a kis démonnal.

Leszállok a pokol talajára. Nekem hátal áll, mikor átalakulok emberi formámba.

-Mért jöttél? – kérdezi.

-Már rég meg akartam veled küzdeni – felelem.

-Éreztelek a viadalon.

-Pedig elrejtettem erőm egy részét – mosolyodom el. Meg fordul. Hideg fekete a tekintete. Hideg futkos tőle a hátamon.

Hirtelen ér a támadása. Kardal jön. Kézzel védem. A bőröm meg keményedik, mielőtt a penge hozzá érne.

Szeme meg villan, most tudatosult benne ki vagyok.

-Ki vagy?

-Fukoron – felelem.

Nagy zajjal közeledik valaki. Összeakaszkodva álunk.

Meg érkeznek a csapat társai, akikkel a viadalon volt együtt.

-Mért tűntél el csak úgy Hiei! – mérgelődik a másik fekete hajú.

-Vendégem van Yusuke ha meg bocsátasz! – morog vissza ellenfelem. Elrugaszkodunk, és zavartalanul folytatjuk a küzdelmet.

Arrébb vezet, hogy ne tegyünk kárt a hívatlan nézelődőkben.

-Tetszik a stílusod – közli, mikor újra összeakaszkodunk.

-Kérem a párom! – fellelem.

Csak néz. És megint vág. Már majdnem lekaszabolta rólam a kabátom. Ezzel a vágással az utolsó cérna szálakat is el nyisszantotta és már le is tűnik a  mélységben. Utána nézek. Hiba. Nekem jön Hiei és elsodort. A földön landolok.

-Milyen párodat? – áll meg felettem.

-A fekete sárkány, aki a tulajdonodnak tekintesz, valaha értelemmel rendelkezet, és nem vakította el a gyűlölet! – fel pattanok.

-De ez egy technika!

-Lehet, hogy annak tekinted! De mikor meg tanultad a sárkányok honából eltűnt ez az energia. Hiába hasznod a pokol sárkányának erejét! Akkor se lesz a tiéd teljesen!

-Mért?

-Valaha ez a sárkány – meg szorítom a karját – Szeretett!

Csodálkozva néz rám. Ki rántja karját szorításból. Leszedi a kötést. Mintha égne a keze.

-Mi ez? – sziszegi. Látszik az arcán, hogy fáj neki. Meg érintem a fel izzó sárkány mintát. A fekete sárkány ki szabadul. Vele együtt én is. Fájdalmas a sárkánnyá alakulás. Az emberi bőr fel szakadozik, és lassan lemállik rólam.

Fergeteges táncba kezdünk. A nap fel ragyog. Élvezem a mozgást, végre a fényen vagyok. Szemem vörösen izzik. Pikkelyes kék bőrömön a nap csak játszik néhol zöldesre festi.

Hiei álmélkodva nézi a földről a jelenezett.

Leszállok hozzá, és visszaengedem a sárkányát.

-Köszönöm – sóhajtom. Hálás tekintetem nem lehet el rejteni. Meg ajándékozottnak érzem magam, vissza kaptam abból egy kicsit amit el vesztettem sok ével ezelőtt, mikor le hagytam a népünk otthonát az álmokat. Ahova tartozunk.

-Mi volt ez? – bámul.

-Ez a búcsú tánca volt. – felelem.

-Ki vagy te?

-Ha álmot látsz, talán én is eljövök! – mosolygok.

Lassan elhagy az erőm érzem, ahogy a földre kényszerülök. Hatalmas testem súlyát nem bírom el.

 Elhagyom testem, még látom, hogyan porlad el a testem. És megint repülök. Testvéreim közé, ahol béke vár. És a nyugalom.

Talán még látom ezt a démont, ki birtokolja a párom, de nem hiszem, hogy túl sokat álmodna. Azért én várom, hogy egyszer találkozzunk még.