Új tagunk van. :) Íme első írása

Barbosz one-shot írása. Fogadjátok örömmel. :)

Függőség

Badou Nails dörömbölésre ébredt.

-       Ki a faszom… - motyogta magában. Öt órát aludt, ezért nem volt valami jó kedve. Nem mintha kevés lett volna, hanem épp hogy túl sok az éltető nikotin-adagja nélkül. Rögtön rá is gyújtott, felvette a szemkötőjét és kiment a bejárati ajtóhoz.

-       Jól van, megyek már! – kiabálta a zörgőnek, de amint a zár kattant egyet, az ajtó kivágódott és valaki nekirontott. A földre teperte Badou-t torka köré fonta az ujjait. Heine volt az, pontosabban a rosszabbik énje.

-       Mi a fenét ke… - kérdezte volna, de ekkor a fehér hajú az ajkait az ő ajkaihoz préselte. Badou nem tudta mit csináljon, miközben a másik vadul nyomta le a nyelvét a torkán, kezei pedig az alsónadrágja alá vándoroltak.

Mikor Heine abbahagyta a csókot, Badou nagy levegőt vett. Lelökte magáról a másikat és megpróbált felállni.

-       Mit csinálsz, te idióta! – üvöltötte, de válaszként az albínó ökle találta el az arcát. Félájultan rogyott a földre, Heine pedig újból fölé mászott. Letépte róla az egyetlen ruhadarabot és belé hatolt. A szemkötős felnyögött a fájdalomtól. Egy pillanatra kiélesedtek az érzékei és megpillantotta a másik kéjben úszó arcát, miközben az vadul mozgatta a csípőjét. Nem tudta volna megmondani, mennyi idő, néhány perc vagy több óra telt el mielőtt elvesztette az eszméletét.

Az ágyában ébredt. Meztelenül és hason fekve, aminek valamennyire örült is, mert úgy érezte, a hanyattfekvés nem ment volna. Eszébe jutottak a történtek. Nem tudta mire vélni, de gondolta, a társa úgysem emlékszik majd semmire. Meglátta az éjjeli szekrényen a cigarettásdobozt. Feléje nyúlt volna, de valaki megfogta a csuklóját. Felnézett. Heine-t látta, akinek addigra már kitisztult az elméje.

-       Engedj el. Tudod, mi lesz, ha hamarosan nem gyújtok rá.

-       Tudom, - felelte a fehér hajú, de Badou kezét még mindig nem engedte el, hanem megnyalta rajta a sebhelyet és elvigyorodott. – és az az arc, amit én látni akarok. – Badou fölé helyezkedett. – Mert nekem is van egy szenvedélyem.

Nigayami one-shot

Sárkányok tánca

 Mikor esik az eső, és az eget szürke felhők borítják, én ott cikázok a villámok között. A föld most szomorú. Több éve figyelem ezt a világot sok szór mentem a pokolba mikor ott esett. És párszor voltam a túlvilágon is. De sehol nem találtam a páromat.

 Az alvilág egén táncolok mikor valami érdekes dolog történik alattam, valami viadal szerűség van folyamatba. Ismerős érzés borzol meg. Hatalmas robbanás rázza meg az épületet. Fekete sárkány tör fel. Még mielőtt energiánk találkoznának, visszafordul.

Kíváncsiságom győz, és emberi alakban leereszkedem.

-Mi történik itt? – kérdezem az egyik szörnyet.

-Ne mond, hogy nem hallottál még a sötét viadalokról?

-Halottam már róla. – motyogom, és a kivetítőt nézem. Ott egy pöttöm fekete alak, aki irányítja a sárkányt. Elnyeli az erejét, és legyőzi ellenfelét.

Hümmögve megyek az erdőbe. Tóparton sétálva meg nézem magam. Kicsit alacsonyabb vagyok az átlagnál, sötét hajam meg csillan a nap fénye így kékes árnyalatú lesz. Öltözékem egyszerű buggyos nadrág kis topán, felsőm azért már bonyolultabb nincs háta, így magamra gondolok egy hosszú kabátot. Most már jobb. Meg nézem az arcom, egyedül a szemem árulkodik arról, hogy sárkánynak születtem. Erőm csak az egyiket tudja el tüntetni. A másikat már nem. Bekötöm így már jobb. Fel hangzik a hangos bemondóban Koto hangja, miszerint a viadal nem sokára folytatódik.

Ásítok egyet. Eldőlök az egyik fa ágán. Kényelmes talán el is bóbiskolok. Mert megint arra az ismerős érzésre riadok. A fiú megint használja a fekete sárkány erejét. Gondolom és már ott álok a küzdöttért körül ölelő nézőtéren, és tényleg most már jobban használja, mint először.

-Jegy? – zavar meg az egyik gyíkszerűség.

-Elég belépő? – húzom fel a kötést. Ijedten menekülőre fogja.

Zavartalanul nézem tovább a harcot. Tényleg jól csinálja!

De miután legyőzi a szőkébe átment harcos Buit. Kidől. És alszik. A sárkány pedig ott nyugszik benne.

Most csapat társai jönnek Pazar küzdelmeket nézhetek végig. Mikor az utolsó közdelem is ledől, már indulok kifelé.

A többi már nem érdekel. Csak azt tudom, hogy meg akarok küzdeni ezzel a kicsi fekete hajúval.

Újra az egeket szelem esőben és villámokkal játszva mikor megint találkozok a kis démonnal.

Leszállok a pokol talajára. Nekem hátal áll, mikor átalakulok emberi formámba.

-Mért jöttél? – kérdezi.

-Már rég meg akartam veled küzdeni – felelem.

-Éreztelek a viadalon.

-Pedig elrejtettem erőm egy részét – mosolyodom el. Meg fordul. Hideg fekete a tekintete. Hideg futkos tőle a hátamon.

Hirtelen ér a támadása. Kardal jön. Kézzel védem. A bőröm meg keményedik, mielőtt a penge hozzá érne.

Szeme meg villan, most tudatosult benne ki vagyok.

-Ki vagy?

-Fukoron – felelem.

Nagy zajjal közeledik valaki. Összeakaszkodva álunk.

Meg érkeznek a csapat társai, akikkel a viadalon volt együtt.

-Mért tűntél el csak úgy Hiei! – mérgelődik a másik fekete hajú.

-Vendégem van Yusuke ha meg bocsátasz! – morog vissza ellenfelem. Elrugaszkodunk, és zavartalanul folytatjuk a küzdelmet.

Arrébb vezet, hogy ne tegyünk kárt a hívatlan nézelődőkben.

-Tetszik a stílusod – közli, mikor újra összeakaszkodunk.

-Kérem a párom! – fellelem.

Csak néz. És megint vág. Már majdnem lekaszabolta rólam a kabátom. Ezzel a vágással az utolsó cérna szálakat is el nyisszantotta és már le is tűnik a  mélységben. Utána nézek. Hiba. Nekem jön Hiei és elsodort. A földön landolok.

-Milyen párodat? – áll meg felettem.

-A fekete sárkány, aki a tulajdonodnak tekintesz, valaha értelemmel rendelkezet, és nem vakította el a gyűlölet! – fel pattanok.

-De ez egy technika!

-Lehet, hogy annak tekinted! De mikor meg tanultad a sárkányok honából eltűnt ez az energia. Hiába hasznod a pokol sárkányának erejét! Akkor se lesz a tiéd teljesen!

-Mért?

-Valaha ez a sárkány – meg szorítom a karját – Szeretett!

Csodálkozva néz rám. Ki rántja karját szorításból. Leszedi a kötést. Mintha égne a keze.

-Mi ez? – sziszegi. Látszik az arcán, hogy fáj neki. Meg érintem a fel izzó sárkány mintát. A fekete sárkány ki szabadul. Vele együtt én is. Fájdalmas a sárkánnyá alakulás. Az emberi bőr fel szakadozik, és lassan lemállik rólam.

Fergeteges táncba kezdünk. A nap fel ragyog. Élvezem a mozgást, végre a fényen vagyok. Szemem vörösen izzik. Pikkelyes kék bőrömön a nap csak játszik néhol zöldesre festi.

Hiei álmélkodva nézi a földről a jelenezett.

Leszállok hozzá, és visszaengedem a sárkányát.

-Köszönöm – sóhajtom. Hálás tekintetem nem lehet el rejteni. Meg ajándékozottnak érzem magam, vissza kaptam abból egy kicsit amit el vesztettem sok ével ezelőtt, mikor le hagytam a népünk otthonát az álmokat. Ahova tartozunk.

-Mi volt ez? – bámul.

-Ez a búcsú tánca volt. – felelem.

-Ki vagy te?

-Ha álmot látsz, talán én is eljövök! – mosolygok.

Lassan elhagy az erőm érzem, ahogy a földre kényszerülök. Hatalmas testem súlyát nem bírom el.

 Elhagyom testem, még látom, hogyan porlad el a testem. És megint repülök. Testvéreim közé, ahol béke vár. És a nyugalom.

Talán még látom ezt a démont, ki birtokolja a párom, de nem hiszem, hogy túl sokat álmodna. Azért én várom, hogy egyszer találkozzunk még.

Yu Yu Hakusho - Yume halála (Nigayami)

YuYu Hakusho:

-Halottad az új hírt Uramesi? – ül le haverja mellé ebédszünetbe Kuwabara.

-Megint Yukinával álmodtál? – morog unottan a srác.

-Nem! Hanem Kurama egyik régi ismerőse jön el az alvilágból, hogy beszéljenek.

Az Uramesi banda Genkaynal gyűlik össze.

-Mi történt hogy itt vagytok? – csodálkozik a mester.

-Keiko meg őrit az esküvői lázával. – panaszolja Yuszuke.

-Te vállaltad – von vállat Genkay.

-Tudom – morog a fiú.

Nyílik az ajtó és egy érdekes lény áll ott.

- Rosszkor jöttem? – pislog körbe a lány.

-Nem pont jókor. Gyere nyugodtan Yume – köszön Kurama.

-Jó napot – köszön és illedelmesen meg hajól.

-Neked is leányom fáradj köreikben és tedd le magadat.

-Kérlek, tegeződjünk, kicsit többet éltem, mint te.

-Ha így látod jónak Yume.

-Köszönöm – mosolyogta a fiatal lány.

-Hány éves vagy? – szol közbe Yuszuke.

-Ejnye nem szabad ilyet kérdezni egy nőtől! – mosolyog Yume.

-Yuszuke! – dörren rá Genkay.

-Hagy, ha annyira kíváncsi rá – nevet fel a lány – Pontosan egy hét múlva töltöm az 500.

-Fél évezred… - hüledezik Kuwabara.

-Mi olyan meglepő ebben? – pislog körbe Yume.

Ekkor megszólal Yuszuke mobiltelefonja.

-Ez Keiko lesz – sóhajt kimegy a szobából, és közben felveszi.

-Hogy hogy ide vetődtél? – fordul a lányhoz Kurama.

-Téged kerestelek Yomi üzenetet küldött, és engem bíztak meg a küldetéssel.

-Most mivel foglalkozol?

-Amivel eddig is Hírvivő vagyok. – kicsit elkomorodik.

-Mi baj?

-Lehet majd egy kérdésem? Persze ha nem gond.

-Miről lenne szó?

-Szeretnélek meg kérni, látogass meg a születésnapomon.

-Megtiszteltetés. Ott leszek – mosolyog Kurama.

Yume keze ökölbe szorult de mosolygott.

-Mit üzent Yomi?

-Itt van – ad át egy gömböt – Majd ha egyedül leszel… ez az én kérésem – és egy másik gömböt adott még a fiú kezébe.

-Köszönöm a vendéglátást – ált fel a jövevény meghajlás után távozott.

-Mért is jött pontosan? – nézett bambán Kuwabara.

-Üzenet – motyogta Kurama és nézegette a gömböket.

Este mikor egyedül a szobájába ücsörgött álmatlanul elővette és megnézte őket. Első Yomié volt. A fal tövébe dobta a gömböt.

-Nyitva az átjáró – szolalt meg Yomi mély hangja a falon felderengett hosszú alakja. - A fiam felkészült szeretném, ha megnéznéd milyen állapotba, van és menyit fejlődött. Várlak. – az árnyék eltűnt a falról. A másik üzenetgömb is fal tövében törik szét de, árny helyett füst gomolyog ki belőle.

-Szervusz Kurama – mosolyog szomorúan Yume a füst teljes alakját, mutatta. Vékony testalkat hosszú haj és szép könnyes szemek. – Nem vagyok képes a szemedbe mondani de, a halálom közeleg és szeretném, ha te gyorsabb lennél… az lenne a kérésem, ölj, meg mielőtt más végezne velem. Kérlek, gyere el és ölj meg! – a füst eltűnik. Kurama dermedten ül az ágyán.

Teljesíti Yomi kérését.

Útközben találkozik Hieivel.

-Azt kéri tőled, hogy öld meg? – kérdez vissza értetlenül a fiú.

-Igen. Öljem meg őt, aki sokat jelent nekem.

-Ez így fer. A te kezed által meg halni – von vállat Hiei.

-Te ezt így elfogadod?

-Túl sokat voltál emberek közt nem érted milyen egy démonnak az érzései.

-Yume nem démon.

-Akkor mi?

-Egy Hírnök.

-Nem csodálom, hogy meg akar halni – majd vállvonogatva hozzáteszi. – A hírnökök egyre ritkábbak. Vadásznak rájuk.

-Mért?

-Túl sok értékes információ van a birtokukba.

-De akkor is mért nekem kell megölnöm?

-Beszéld meg vele, és ki derül. – feleli Hiei és már el is tűnt.

Kurama nehéz szível, megy tovább. Egy domb tetején messze az alvilági városoktól megtalálja Yumét.

-Hát eljöttél – sóhajt fel a lány.

-Mért pont én?

-Neked van hatalmad hozzá.

-Kik jönnek még?

-Senki.

Yume csókot lehel Kurama ajkára, és visszahanyatlik a fa tövébe.

-Haldoklom…- suttogja Yume – Segíts fel, kérlek.

Kurama felhúzza a lányt.

-Mért pont az én kezem által akarsz meghalni?

-Te voltál az egyetlen lény a világon, aki nem akart megölni információért az életem során megismert lények közül. Pedig hányszor kereszteztük egymás útját – nevet fel keserűen Yume. A mozdulat hogy lesöpörje Kurama kezét túl gyors volt és megingott.

-Mióta vagy ilyen állapotba?

-Mióta? Jó kérdés… nem tudom pár hete honapja vagy napja. – bizonytalanodik el Yume.

-Még mindig nem mondtál semmi rendes indokot, mért akarsz meg halni.

-Jobb, most míg magam tudok dönteni – megsimította Kurama arcát. – És mér te? Mert te tökéletes vagy és nem lesz bűntudatod – mosolyog. Megfogja a srác kezét, és a szívére teszi.

-Te vagy az egyetlen, aki ilyennek fogadott el és ezért tisztelek meg halálommal.

Kurama még mindig nem értette de, zavarba ejtette a keze alatt dobogó szív.

-Téged sose fog terhelni a halálom – Yume szeme elhomályosult – Adj egy utolsó csókot és nem, kínozlak tovább.

Kurama engedelmeskedik és érzi, hogy a keze alatt a szív egyre lassabban és gyengébben dobog, és végül teljesen elnémul. Kurama karjaiban elernyed a lány.

A fiú bőrig ázva érkezett meg Genkay mester birtokára kezében Yume.

-Emeljünk neki egy szentéjt? – nézi az elszánt fiút az öreg hölgy.

-Kérem.

Azóta is áll egy kis szentéj szerűség a hatalmas birtokon. Ahova a kezdő hírnökök látogatnak, hogy lássák milyen is volt a leghíresebb és legjobb hírnök az alvilágban.

Kurama nagy nehezen meg bocsátott magának és bánatát legyűrve megírta Yume kalandjait, melyeket együtt éltek át vagy csak egyedül vitt véghez. A könyv nyers változata ott pihent a kis fa házikóban, az erdőben, ahol Yume is nyugszik.